Szirtesi László:
NYUGATON A HELYZET - VÁLTOZOTT
Zalaegerszegi Dózsa (1955-1956)
(4., befejező rész)
A „beszéd” lényege: a csapatot letolta,
Katonás-keményen a fiukat korholta,
Ott, helyben közölte: a játék nem kényszer,
Mehetnek „portyázni”, nem kell kérni kétszer.
Szinte félelmetes, hogy a félidőben,
Mennyi minden történt benn az öltözőben,
De még nem volt vége, új vendég érkezett:
Marai Gyuri bá’, most ő jelentkezett.
Szokásához híven, túl sokat nem mondott,
Széliden szólt hozzánk: nem okozok gondot,
Hogy a Baráti Kör prémiumot emel?
Hozzátok a meccset, Gyuri bácsi „tejel”.
Mindkét „szózat” hatott, az utóbbi főleg,
Már az első percben, egy nagy „dugót” lőnek,
Németh „biciklizik”, öten körülötte:
Kétszer „lyukra” futott, mindkettőt belőtte.
Schmidt Rudi is indul, nincs aki, beérje,
Oldalról a labdát „beteszik eléje,
Nagy gólt rúg Zalánnak, Barna csak nézeget,:
Vége a játéknak, megnyertük a meccset.
Hadsereg-bajnokság, ismét „ringbe” szállunk,
A vezetők „súgják”, mi egy „kupát” várunk:
Ennek a csapatnak, most be kell mutatni,
Hogy nem felejtett el, idén sem focizni.
Egy évvel korábban, döntetlennel „vesztünk”,
És a dicsőségtől, akkor mi elestünk,
Ebben az évben is favoritok vagyunk:
Tavaly nem jött össze, ismét „sanszot” kapunk.
Az országos sporttiszt, Farkas századosas százados,
A tavalyi bukásért, még most is bánatos,
Ez a kudarc ma is, néha „kijön” rajta:
Hiába százados, mertr „ideges” fajta.
Új srácokkal bővül a „katona-keret”,
A csapathoz kerül egy pár ügyes gyerek,
Lassan kialakul a „zöldsapkás” csapat:
A „Határőrségnek”, a pálya már szabad.
Budapest, Debrecen, Halas, Nyíregyháza:
Nyerjük a meccseket, vereség kizárva.
Nyugodtan leírom, a fociból élünk:
Semmi katonaság, a labda a létünk.
Mint egy „vándorcirkusz” portyázunk e honban,
Persze teherautón, nem luxus-vagonban,
Majd parancsot kapunk, irány Budapestre:
Egy „táborba” megyünk, csodás rejtekhelyre.
A svábhegyi „Fácános” ad most otthont nekünk,
Itt aztán nyugodtan, csendben készülhetünk,
A „jeles” döntőre, mit tavaly elbuktunk:
Idén a számunkra, „kötelező”, tudtuk.
Szeptember, legvégén, a „hadsereg” napon,
Vendégül lát minket majd a Népstadion,
Fantasztikus élmény lesz ott szerepelni:
A hadsereg-kupát, nekünk el kell nyerni.
Most mindenki „feszes”, mert ezen a napon,
Egy „szentélyben” játszunk, ez a Népstadion,
Itt még nem „fociztam”, bár a „téglát” hordtam:
Társadalmi munka, akkor „ifi” voltam.
Kinn az „arénában” ötvenezer ember,
Az idő kellemes, csodás a szeptember,
A stadion „félig”, kíváncsiak, látszik:
A Honvéd-MTK, mi utánunk játszik.
Kinn az „arénában” ötvenezer ember,
Az idő kellemes, csodás a szeptember,
A stadion „félig”, kíváncsiak, látszik:
A Honvéd-MTK, mi utánunk játszik.
Barna, Nagy, és Petrik, Katona, Szirtesi
Belák, Németh, Takács, Schmidt, Gere, Szalai.
Tartalékok: Tárnok, Hamp, Gémes és Farkas.
Elnyerjük a kupát, az öröm, hatalmas.
A lelátókon már hetvenezer néző,
És „tapsorkánt”, kapunk, szinte megigéző:
A mérkőzés végén a „középre” állunk:
A nyakunkban virít, megharcolt medálunk.
A Képes Sport szerint a jók között voltam,
A srácok is mondták, nagyon jól mozogtam,
Úgy látszik Somlai szintén így gondolta:
Mert az „enbékettest” ezért, „átgründolta”:
Komlón már „öltözök”, középcsatárt játszom,
A labdával „együtt”, a meccsen nem látszom,
Mert a levegőben furcsán „közlekedek”:
Komlói hátvédek, velük ismerkedek.
Egy „ötös” a vége, gombócból is elég,
Persze azt sem mondták, na fiam, ez derék,
Nem hívtak „centerbe” a Komló meccs után:
A „bélásba” mentem vasárnap délután.
Azért benn maradtam az „első” keretben,
A „3-as'' szerelést ismét visszavettem,
Újra a tartalék játékosa vagyok:
A szezon végéig, én itt is maradok.
A tartalékcsapat a „megyében” játszik,
Ahol tavaly az „egy”, és talán úgy látszik,
Mint a múlt szezonban, hogy elsők lehetünk:
Hisz egymást követőn pontokat „szerezünk”.
Most ez a bajnokság, szórakozás nekünk,
Mert, hogy minden meccsre, mi „lazán” készülünk,
Vigyázunk magunkra, főleg nem „ütközünk”:
Jövő héten talán, az „egyben” öltözünk.
Nem is csodálkoztak, azok, akik látták,
Hisz itt is „felléptek” a tavalyi „márkák”,
Felelősség nélkül, jókat szórakoztunk:
Az eredményünket a végén „levontuk”.
Bár Somlai edző, ha volt rá ideje
Figyelte a „kettőt”, hogy abból kivegye
Azt a négy játékost, kit aztán „beépít”:
Fontos vezetőket, ezzel kielégít.
Zergényi, vagy Hamp, - Korfein, Németh „Bogyi”,
Dávid, Schuh, Nagy „Baba, - Tárnok és Nagy „Buli”,
Zámbó, Szabó, Varga, - Gémes, Farkas, Földi,-
Harnissféger, közül, négy az „egyet” tölti.
Igen, mert, hogy Barna, Petrik és Hetényi,
Belák és Katona, Németh és Schmidt Rudi
Tagsága „örökös”, négyen „beszállhatnak”:
Akik kimaradnak, ők se „lazsálhatnak”,
Előbb csak azokat, soroltam hosszában,
Akik szóba jöttek, feljebb egy osztályban,
Elég sokan voltunk, a „keret” csak „tizenhat”:
Kalória „manit”, ennyi játékos kap.
Ennek ellenére, játékosok között,
A „pénz” kérdése sohasem „ütközött”,
Tudomásul vették, ki van a „keretben”:
Nem volt olyan kérdés, ki van a „nyeregben”.
Október közepe, a bajnokság „szalad”,
A mi „szolgálatunk”, vége felé halad,
Három év mögöttünk, a novembert várjuk:
A „centimétereket” már naponta vágjuk.
A „fiatalabbak”, még tovább „szolgálnak”,
Rájuk még „katonás” feladatok várnak,
Kicsit szomorkodva, netán irigykedve:
Tudomásul veszik, ez az élet rendje.
A bajnokság vége és a leszerelés,
A naptárra nézve, nincsen „egybeesés”,
Az idény tovább tart, pár meccset még játszunk:
De már tizedikén, civilben grasszálunk
Következő héten, Budapestre megyünk,
Budafokon játszunk, aztán hazamegyünk
A civil holmikért, amit „haza” viszünk:
Ha a „könyvet” kapjuk, akkor átöltözünk.
Egy közeli jövőt lázasan tervezünk,
A szezon végéig, Egerszegen leszünk,
A vezetők korrekt ajánlatot tesznek:
Ígérik, anyagi gondjaink nem lesznek
Huszonharmadika, három hét van hátra,
Volt, aki kinn volt, a városban látta,
Tömegek az utcán, de nincs tülekedés:
Tőlük azt hallották, hogy ez „népfelkelés”:
Hamar ráeszméltünk, a szezonnak vége,
A mi „programunknak” ez nem volt a része,
Tanácstalanokká váltunk egy perc alatt:
Rájöttünk az „élet”, mellettünk elszaladt.
Akkor nem értettük, az „eseményeket”,
És nem is tápláltunk olyan reményeket,
Hogy ez a zűrzavar, majd gyorsan „elapad”:
Nekünk pedig újra, futballozni szabad.
EPILÓGUS
Egykor Budapesten, egy „fiaskó” után,
Ajánlatot kaptunk, „ötvennégyben” Budán,
Zalaegerszegre, elmehet a „keret”:
A kikötés annyi, hogy csak, együtt mehet.
Vállaltuk az „utat”, bár pestiek voltunk,
És itt Egerszegen aztán „belehúztunk”,
Nehezen hitték el, hogy a Dózsa „nyerhet”:
Végül is a csapat, aranyérmet szerzett,
A Dózsát, a „város”, korábbam, nem „csípte”,
Mármint a „vezetés”, aki szentül hitte,
A „saját” csapata holtbiztos esélyes:
Nincs olyan ellenfél, aki rá veszélyes.
Osztályozók után, már „szerettek” minket,
Következő évben, át is „vettek” mindent,
A „város” csapata, a „feltöltött” Dózsa:
És sok tehetségnek, „tartalék” a sorsa.
Az „enbékettőben”, jól, rosszul játszottunk,
Mikor belendültünk, a pályát „szántottuk”,
Voltak gyengébb napok, „megbocsátást” kapunk:
Megbecsültek minket, nem lehet rossz szavunk.
Ez a megbecsülés „mindmáig” megmaradt,
Sokan emlékeznek, akkor ez a csapat,
Szinte lázba hozta Zalaegerszeget:
És a szurkolókat, mai „öregeket”.
Ötvenhat, október, minden „félbeszakadt”,
De Zalaegerszeg, emléke megmaradt,
Ötven év után is, és ez nem véletlen:
A mi életünkből, kitörölhetetlen:
Hogy ez a „történet” nosztalgia lenne?
El lehet fogadni, van valami benne,
Számunkra ennél több, ez maga az élet:
Fiatal korunkból, tán a legszebb évek.
(VÉGE)
