NAPR
PÓ - NAPR
PÓ - NAPRPÓ
Szakállas közhely, de az idő bizony tényleg rohan. A gyorsan pergő esztendők, évtizedek elteltével szinte mindenki óhatatlanul visszapillant. Elsősorban persze a régi szép - s egyre szépülő - időkre emlékezik, de azért - nekem - a szomorú dátumok is rendre beugranak. Ebben a ,,rovatban'', amelynek címe a nap és az apropó összeolvasztásából született, elsősorban örömteli jeles dátumokra - ha úgy tetszik: napfordulókra - kívánok emlékez(tet)ni. Természetesen nem a saját életutam lesz a téma, hanem a magyar, s főként a zalaegerszegi futballhistória lapjairól kitörölhetelen eseményeket, s ezek máig emlegetett főszereplőinek produkcióját igyekszem felidézni. Nem nosztalgiázásra, inkább időutazásra invitálom Önt.
1936. szeptember 8. - Ezen a napon született Kovács Sándor, a ZTE 
történetének egyik legkiválóbb 
labdarúgója, aki éveken át csapatkapitánya is volt az együttesnek. Az immár 71 esztendős, de örökifjú ,,Kopeket'' alábbi összeállításunkkal köszöntjük, s kívánunk Neki jó egészséget, meg sok boldogságot!
(Kérem, kattintson a képekre!)
Tizenegy héttel a máig fájdalmas emlékű világbajnoki döntő után, 1954. szeptember 19-én, a románokkal vívott válogatott mérkőzésen 93 ezer néző foglalt helyet a Népstadion lelátóin. Ott volt közöttük Kovács Sándor, a Nagykanizsai Dózsa 18 esztendős középcsatára is, aki a két ország ifi válogatottja által játszott előmeccsen a kispadon kapott helyet. A csapatba csereként sem állították be, mert a posztján az akkor már a Budapesti Honvéd üdvöskéjének számító, későbbi legendás bombázó, a Puskás és Kocsis között ,,inaskodva’’ hálószaggató gólokat szerző Tichy Lajos szerepelt.
Sanyi Kútfejen született, s 14 évesen igazolta le a Lovászi Bányász, amelyben remek futballisták egész sora kergette a labdát. Közülük Zalán József kapus és a Lentiből odakerült, elsősorban felhőfejeseiről híres csatár, Kelemen László vitte a legtöbbre, akikkel később – más egyesületekben - együtt is játszhatott. Addig azonban eltelt néhány bajnoki évad, méghozzá Nagykanizsán, ahol 1951-től középiskolásként, egészen pontosan ,,keristaként'' előbb az NTE, aztán a Dózsa, majd a megye akkori élcsapata, az NB I-et is megjárt, másodosztályú Bányász támadójaként okozott nem kis gondot az ellenfelek védőinek és kapusainak. Gyakran három- négy gólt is vágott egy meccsen, sőt, egyszer még mesterhetesre is képes volt.
Nem csoda hát, hogy 1956 elején az élvonalbeli Szombathelyi Törekvés - vagyis a korábbi és a későbbi Haladás - keretében találta magát a volt sokszoros megyei ifjúsági válogatott. Új társai között - Horváth György, Dombai Károly és a már emlegetett Kelemen személyében - három, előzőleg Egerszegen jeleskedő focista is akadt. NB I-es bemutatkozására már az I. fordulóban, Szegeden sor került; góllal debütált, mégis szomorú volt a hazafelé út, mert egy potyagóllal 2:1-re kikaptak. Az 1959 nyaráig tartó szombathelyi időszak alatt – Ő talán tudja az okát – fejlődése megtört, így játéklehetőséget csak 17 NB I-es mérkőzésen kapott. Felejthetetlen élményt viszont sokkal, de sokkal többet, hiszen több országba is eljutott, nemzetközi találkozókon rendre bevetették, s ami a fő: a magyar futball aranykorszakának valamennyi csillagával csatázhatott a zöld gyepen.
Az 1957-ben újjáalakult, s az 1958-59-es évadot az NB II Nyugati csoportjában - bravúrt bravúrt halmozva - bronzéremmel záró ZTE-nél igen nagy reményeket fűztek átigazolásához. Sajnos azonban elég sokáig, csak felvillanásai 
akadtak, s bizony éveket kellett várni addig, amíg a szurkolók és a sajtó által is gyakran, sokszor sértő módon kritizált játékos végre sorozatban nyújtott egészen kimagasló teljesítményt. Igaz, ekkor már nem csatárt, hanem általában fedezetet játszott, s nagyvonalúan irányítva, bombagólokat is lőve, csapata vezéregyénisége és kapitánya lett.
Még nem volt 31 esztendős, amikor gyógyulni nem akaró Achilles-in sérülése miatt visszavonult. A ZTE-ben 165 NB II-es meccsen lépett pályára és 35 alkalommal kényszeritette megadásra az ellenfelek kapusait. Korábbi és későbbi NB I-es játékosok garmadájával rúgta együtt a labdát a Zetében, amely azonban az ő pályafutása ideje alatt - nagy fájdalmára – képtelen volt - ahogy manapság mondják – igazán nagyot alkotni.
Kovács Sándor már játékosként elvégezte az oktatói tanfolyamot a TF-en. Edzői pályafutását Andráshidán kezdte, majd az NB I-be feljutott ZTE-hez került, ahol 1972-től 76-ig - Szőcs János segítőjeként - a tartalékcsapatnál tevékenykedett – eredményesen.
Egyetlen egerszegi munkahelyéről, a Közúti Építő Vállalttól, ahol műszaki rajzolóként, beruházási előadóként, végül pedig gondnokként dolgozott, a cég megszűnésekor ment korkedvezményes nyugdíjba. Nős, két nagylánya van. Hobbija hajdanán a keskenyfilmezés volt, az utóbbi időben meg - úgymond - a kertészkedés.
Interjúrészlet
(A hangfelvétel 2005. 01. 18-án készült)
Kapcsolódó lapok:
,,Kopek'' a labdát és a filmkamerát is remekül kezelte. Íme, előbb technikázik, majd ,,forgat''- kérem, kattintson a klipekre!
1-es klip
2-es klip
